"Láttam, hogy ez itt a vég".

Egy fiú Mariupolból, aki Oroszországon keresztül próbált elmenekülni az ukrajnai háború elől.

Jan 8, 2023 - 01:14
"Láttam, hogy ez itt a vég".
David elfogadta Oroszország evakuálási ajánlatát, remélve, hogy majd Fehéroroszországon keresztül visszamenekülhet, a hatóságok azonban elvették az útlevelét.
Amikor az orosz katonák kérdezték, azt mondta, amit szerinte hallani akartak: "Bólogattam, és azt válaszoltam: "Igen, igen. Oroszországba akarok menni"" - mondta David. "Nem volt lehetőség arra, hogy Ukrajnába menjek. Úgy gondoltam, ha eljutok Oroszországba, onnan Fehéroroszországon keresztül gyorsan kijutok".
Amikor David megérkezett a busz célállomására, egy nyugat-oroszországi városba, a helyi hatóságok egy gyermekotthonba küldték, mert még nem töltötte be a 18. életévét. Azt mondták, addig kell maradnia, amíg nagykorú nem lesz, és elvették az útlevelét.
David nyolc hónapot töltött egy orosz gyermekotthonban. Csak azért tudott kijutni, mert segítette őt egy mariupoli ifjúsági klub korábbi vezetője, valamint az orosz önkéntesek titkos hálózata. Ők azon vannak, hogy segítsenek a deportált ukránoknak elhagyni Oroszországot.
David, aki nem akarta megadni a vezetéknevét, egyike annak a több ezer ukrán gyermeknek, akiket vélhetően deportáltak, és kísérő nélkül Oroszországba küldtek. Daviddal ellentétben a legtöbb gyermeket vélhetően ukrán árvaházakból vitték el, és jelenlegi tartózkodási helyük ismeretlen.
Oroszország saját, nyilvánosan elérhető adatai szerint legalább 400 Ukrajnából elhurcolt gyermeket fogadtak örökbe orosz családok. Ukrajna szerint Oroszország intézkedései népirtásnak minősülnek, mivel erőszakkal helyez át gyermekeket egyik népcsoportból a másikba.
David zenei téren tehetséges tinédzser, négy oktávos hangterjedelemmel. Elmondása szerint ez a tény a saját édesanyját nem igazán érdekelte, de mások felismerték zenei tehetségét. Ő lett az egyetlen kóristafiú, aki fizetést kapott azért, hogy a mariupoli templomban énekeljen.
Az invázió előtt David elköltözött édesanyja mariupoli lakásából, és barátai kanapéján élt. Édesanyja egész életében sokat ivott, így eléggé magára volt utalva.
Két nappal az invázió előtt Dávid, a barátaival együtt, akik egy mariupoli LMBTQ csoport tagjai voltak, elment egy ukránbarát tüntetésre. David elénekelte a tömegnek a nemzeti himnuszt, és bár szerinte nem túl jól sikerült, azt mondta, "...nem ez nem számított, hanem hogy elénekeltem". Három nappal az invázió után ismét elénekelte a himnuszt a város központjában, amikor az oroszok már a Kal'mius folyó bal (keleti) partjáig értek.
"Március 1. után már nem volt áram és internet, és megértettem, hogy itt a vége" - mondta Dávid a városra utalva. "A város már fel volt számolva. A bal parton élőknek napok, ha nem órák álltak rendelkezésükre, hogy kijussanak. Én a jobb parton éltem."
David a nagymamájánál volt az inváziót megelőző éjszakán. Március 8-ig nála maradt, aztán úgy döntött, megpróbálja meglátogatni az édesanyját, aki már várta őt." Mindenfelé bombák hullottak"- emlékezete vissza David. Azt mondta teljes blokád alá kerültek, és a túlélés érdekében fosztogatott, ahogy mindenki a környéken.
Amikor Dávid megérkezett az édesanyjához, az nagyon örült neki, de az asszony egy olyan férfival kezdett el élni, akit David "totális oroszbarát baromnak" nevezett. Két rádióállomás volt elérhető, mondta David, az egyik az oroszbarát, a másik az ukrán. Amikor a férfi ébren volt, az oroszbarát adó mindig szólt.
"Nem tudtam aludni" - meséli David. "Nem tudtam visszafogni a dühöm. Követeltem, mondják meg, miért kell ezt hallgatnunk. A kib@sztt Vlagyimir Szolovjov-ot" - utalt a legjelentősebb orosz propagandistára. David leírta, hogyan változott a propaganda néhány nap alatt. Eleinte minden ukrán "rendben volt", aztán mind "náci" lett, és mindet "meg kellett ölni".
Az édesanyja azt mondta, azért hallgatják az orosz rádiót, mert az "igazat mondja". Ezután vádolni kezdte Davidot, hogy "ukrán", miközben magát orosznak vallotta. David visszament a nagymamájához, akivel már korábban is egyetértett az orosz propagandával kapcsolatban. Az utcák mentén és az udvarokon, elmondása szerint a bomlás különböző stádiumában lévő holttesteket látott végig.
"De ő már annyira fáradt volt" - mesélte David arról, hogyan találta nagymamáját, amikor a lakásához ért. Két héttel azután halt meg, hogy elhagyta Mariupolt.
Az orosz katonák ekkoriban hatoltak be a környékre. Megállították, amikor énekelve sétált az utcán, és arra kényszerítették, vetkőzzön le alsóneműre, és álljon egy kerítéshez. "Azt kérdezték tőlem: "Nem láttál kaprot?" - ez a szleng az ukránokra, illetve ebben az esetben az ukrán katonákra.
Az orosz hatóságok kezdték felajánlani az evakuálást, és David úgy döntött, hogy él a lehetőséggel. Egy fiatal nő, aki mellett ült a buszon, az ellenőrzőpontokon, és szűrések során, úgy tett mintha a gyámja lenne. De Oroszországban a nő azt mondta, nem tudna gondoskodni róla, így Davidot egy gyermekotthonba vitték.
David a személyzetnek azt mondta, vissza akar menni Mariupolba. Megpróbálta felhívni az édesanyját és rábeszélni, hogy jöjjön el érte, de az asszony visszautasította.
Ez idő alatt David a zenében talált vigaszt. Dalokat vett fel egy ágyneműs szekrényben a telefonjával, amit korábbi mariupoli ifjúsági csoportvezetői küldtek neki orosz önkéntesek hálózatán keresztül. Hagyományos ukrán népzenét és verseket kevert elektronikus zenével. Az internetre feltöltött album leírásához David azt írta: "Remélhetőleg ezt még azok is élvezni fogják, akik nem szeretik a népzenét... Sajnos jelenleg deportálás alatt állok akárcsak Tarasz" - utalva Ukrajna nemzeti költőjére, Tarasz Hrihorovics Sevcsenkora, akit Oroszországba hurcoltak.
A gyermekotthon lehangoló hely volt, mondta David. Az étkezések, a szabadban töltött idő és a lefekvés időpontja be volt osztva, és nehéz volt egyedül lenni. A helyi iskolában két évvel hátrébb tették, hogy bepótolhassa az orosz történelmi ismereteket és az orosz tananyag egyéb részeit.
David hangosan hangoztatta ukránbarát álláspontját a körülötte lévő felnőttek nemtetszését kiváltva. Őt is terrorizálták. Az egyik fiú azzal fenyegette, hogy megüti: "Megfogtam a kezét, az arcomhoz szorítottam, és azt mondtam: "Rajta! Csináld!"".
Október elején David megtudta, hogy elmehet a gyermekotthonból, ha az édesanyja engedélyt ad egy harmadik félnek. "Olyan volt, mintha egy kő esett volna le a szívemről" - mondta. A gyermekotthon személyzete azonban nem ajánlotta fel ezt a lehetőséget, mert David édesanyja "közömbös volt vele szemben".
Ugyanazon önkéntesek hálózatán keresztül, akik a telefont szerezték, összeállt egy terv David Oroszországból való kivitelére. Hetekbe telt, mire rávették David édesanyját, hogy menjen el a mariupoli közjegyzőhöz, de végül megtette.
"Szereztek pénzt a közjegyzőre, mindenre. Teljesen ingyen hoztak vissza" - mondta David. Az utazás kevesebb mint egy hétig tartott. Minden egyes állomáson új önkéntesek kísérték, az éjszakákat is náluk töltötte, mielőtt másnap megtette a következő szakaszt.
David most egy kijevi szállóban lakik, és azt tervezi, hogy TRUFFIKSS művésznév alatt felveszi harmadik albumát, aminél ragaszkodik ahhoz, hogy élő hangszerekkel, ne pedig elektronikus eszközökkel készüljön.
Forrás: The Guardian